Végül pedig némi bepillantás a “kulisszák mögé” : hogyan zajlik az alkotás a táborban.
Táborainkban számtalan állat vesz részt, akik aktívan, passzívan, lelkesen és álmosan, de igyekeznek követni a gyermekek által diktált tempót. Kísérnek és inspirálnak minket, sok alkotás nélkülük nem jött volna létre. :) Örülünk, hogy minél többen kötnek barátságot velük, megtanulják, hogyan bánjanak a jószágokkal. Bízunk benne, hogy minden Mini Műterem diák magával viszi ezt a tudást és élményt, és nem felejti el soha: ők a legjobb barátaink.
Évről évre új témák, egyre ügyesebb gyermekek.. :)
Válogatás az elmúlt évek táborainak alkotásaiból, melyek között egyéni és csoportmunkák is találhatók.
Táboraink évek óta a zsámbéki Nyakas hegyen, valóban festői környezetben várják a gyerekeket. Házunk a Natura 2000 terület mellett van, kilátással a zsámbéki medencére. A ház, a hozzá tartozó 2600 m2 -es kert, valamint rajzstudio, játszótér és fedett verandás étkező várja a gyerekeket. Galériánkban a helyszínről láthattok néhány pillanatképet.
Ebben a készülő sorozatban a nyugat alkonyát mutatnám be képzeletbeli szobrok ábrázolásával, ahol a hősi Vadnyugat egyes elemei kilépnek megszokott, megérdemelt és magasztos helyükről, egy tarka lázálom színpadára lépve. A képeket Cormack Mc Carthy nyomasztó, mégis magával ragadó, elsöprő erejű irodalmi munkássága ihlette.
Amióta jómagam is western stílusú lovaglással foglalkozom, még közelebb került hozzám a vadnyugat hangulata. A filmeken lenyugvó naplemente helyett viszont engem sokkal inkább a Westworld sci fi sorozat díszlet világa ragadott meg, ahol a vadnyugati pisztolyhősök sokszor önmagukat keresgélve kóborolnak a pusztában, az Új Világ ígéretének bűvöletében, hogy többnyire magányosan, egy napszítta bivalykoponya társaságában hajtsák álomra a fejüket. Másik kedves sorozatom, a Deadwood iróniája is felejthetetlen, az első vakmerő táborozók rémlenek fel előttem, akik arany után kutatva nem riadnak vissza sem egymás, sem az őslakosok lemészárlásától.
A Mini Műterem Egyesület vezetőjeként 2019 márciusától önkéntes munkában festészetet, grafikát és vizuális kultúrát kezdtem tanítani a bicskei Kossuth Zsuzsa gyermekotthonban, heti rendszerességgel.
A Batthyány kastély ódon falai között nagyjából hatvan gyermek nevelkedik lakásotthonokban. A kastély parkjában sportlétesítmények, ebédlő és iskola is található, a parkot a közelmúltban rekonstruálták, a hatalmas területen óriás platánfák hajolnak egy kis tó és a közepén lévő sziget fölé.
Az alkotás a kicsi, de lakályos alkotószobában zajlik, itt körülbelül 8-10 gyermek tud kényelmesen dolgozni. A Mini Műterem rajzórai programját szerettem volna itt is megvalóstani, miután a vezetőség zöld utat adott a projektnek. Az órák nyilvánosak, és a gyermekek a délutáni szabad idejükben vehetnek részt rajta. Egyetlen kitétel: a jó magaviselet, mely a nyugodt alkotókörnyezet feltétele. Hamar kiderült, miután megismerkedtem néhány lelkes és rendkívül tehetséges diákkal, hogy a szabad alkotás itt mindennél fontosabb. Tematikus feladatokat is végzünk, de a hangsúly inkább a megfelelő eszközhasználat, különféle rajzi és festészeti technikák elsajátításán van. A képek készítésére szánt heti egy óra nem sok, de sikerült olyan folyamatot adni az alkotásnak, ami segíti az önálló munkát is,ha valaki ahét közben is dolgozik egy művén, azt az órá folytathatja, tovább alakíthatja.
Néhány hónap alatt remek kis csapat verbuválódott, a hétfő délutánokon igazán jól éreztük magunkat, sikerült megtalálni a közös hangot, ami elsőre igazi kihívásnak tűnt, mert a “külvilágból” érkezni ide, az otthon zárt világába nem könnyű. Az órákra kislányom is elkísért, aki tíz éves lesz, a rajzszakkör diákjai pedig 8-15 évesek.
Szívesen mesélnek a terveikről, az életükről a kastélyban, de a legtöbbet magukról a munkáikon keresztül tudnak elmondani.
A projekt anyagi feltételeit az Egyesület teremtette elő, a szükséges eszközöket tárgyi adomány formájában gyűjtöttük össze, illetve néhány festményemet bocsátottam árverésre, hogy ne csupán eszközöket tudjunk beszerezni, hanem a nyári Mini Műterem táborokban is vendégül láthassuk a gyerekeket, akik rendszeresen jártak az órákra. Idén nyáron négy diákot tudtunk fogadni, ami nagy eredmény, hiszen ehhez csak az adományokból befolyt összeget használtuk fel.
Nyár végén, szeptemberben folytatni kezdtem a munkát, immár kibővült csapattal. Merész terveket szövögetve újabb gyűjtést indítottam, melynek eredményeképp olajfestéket, vásznakat, ecseteket vásároltunk, és az őszi szezonban immár elindult a “komoly” festészet. A jövőben egy kiállítás tervei körvonalazódnak, ha megfelelő anyag gyűlik össze. Mint látható, ez nem a növendékeken múlik, hiszen az alkotókedv töretlen, azt gondolom, hogy kölcsönösen inspiráljuk egymást, a munkánknak csupán az anyagi lehetőségek szabnak határt. Célom, hogy a hátrányos helyzetben lévő, de érdeklődő és tehetséges gyermekek lehetőséget kapjanak az alkotásra, és mind művészettörténeti, mind technikai képzésben részesüljenek. Ezzel nem csak lelki segítséget kapnak, az alkotás terápiás hatását tekintve, hanem elsajátíthatják az festészet, rajz szakmailag fontos elemeit, mely későbbi tanulmányaik során a segítségükre lehet, eddig ismeretlen dimenziókba nyújtva bepillantást. Nem csupán megbecsülést, saját munkájuk iránti elkötelezettséget tanulnak, hanem a kreatív gondolkodást is elsajátíthatják. Mindezt nemcsak az intézmény falain belül, hanem nyári táborokkal, kulturális programokkal, kiállításlátogatással egybekötve folytatnánk továbbra is.
Ha szeretnéd támogatni Egyesületünk ARTforKIDS projketjét, megteheted tárgyi adomány formájában (farostlemez, olajfesték, ecset, vászon, asztali állvány, illetve bármi egyéb, az alkotáshoz szükséges anyag adományozásával), illetve anyagi segítséget is elfogadunk.
Számlaszámunk:
Mini Műterem Egyesület
Erste bank
11600006-00000000-77551676
A weboldalon található képeim megvásárlásával is támogathatod az ügyet. Kérdés és további információ kérése esetén lépj kapcsolatba velünk.
email: metamorart@gmail.com
contact: 20 2537628
Munkánkról hétről hétre tájékozódhatsz az egyesület Facebook oldalán is, itt a növendékek legfrissebb órai munkái folyamatosan megtekinthetők.
https://www.facebook.com/minimuteremegyesulet/
Elkezdődtek az ovis rajzórák. Első nap csodás dolog történt: Háromszög Országot szétdúlta a vad tornádó, a háromszög, kör és négyzet manók darabokra estek! Még szerencse, hogy volt néhány ügyes gyermek, akik helyre pofozták a társaságot, és színes papírformákból, ragasztó segítségével megalkották a manócskákat.
A rajzórákon, ahol zsámbéki és pátyi ovisokkal dolgozunk együtt, hasonlóan zajlanak az órák, mint a nyári táborok képzőművészeti részében. A témákhoz meghatározott eszközök tartoznak, amelyekkel dolgozunk, vannak kitűzött céljaink, amelyeket meg akarunk valósítani, de alapvetően óráról órára a csoportban részt vevő gyerekek személyisége, kreativitása alakítja a programunkat.
Néhány szó a technikai tudásról
Pedagógiai tapasztalatként öt év általános iskolai és gimnáziumi gyakorlatot tudhatok magam mögött, a Zsámbéki Művészeti Iskolaközpontban töltött időt. Képzőművészként dolgoztam itt, ami előny és hátrány is, de visszagondolva a kezdeti nehézségekre, és azok „kreatív” megoldására, inkább előnyként tekintek rá. A gyerekekben rejlő őszinte művészetről, és annak előhívásáról legtöbbet a tanítványaim tanították meg nekem az , itthon pedig a kislányom. Festőként „nincs más dolgom”, mint beülni közéjük, figyelni rájuk, felkelteni az érdeklődésüket, és becsalogatni őket az alkotás iskolájába, ahol persze nem árt elsajátítani néhány technikai trükköt, az anyagokkal kapcsolatos bánásmódot.
Nem mindegy, mennyi vizet teszünk az ecsetre, mielőtt a festékbe mártanánk, eláztatjuk e teljesen a vízfestékes dobozt, vagy sikerül ragyogó, erős színeket elővarázsolni belőle. Nem mindegy, szétgyilkolásszuk e a filctoll hegyét, vagy csodás kacskaringókat rajzolunk vele. Nem mindegy, hogy tudunk e százféleképpen rajzolni egy egyszerű grafitceruzával, amivel lehet pontos, tűhegyes, egyenes vonalat húzni, de satírozni is, – ha éppen egy tigris bundáját szeretnénk megjeleníteni. Az agyag akkor tapad, akkor formázható, ha alaposan meg van gyúrva és elég vizet adunk hozzá. Az olló, ragasztó sem engedelmeskedik elsőre, de ahhoz, hogy öröm legyen az alkotás, fontos túlesni az anyagismereten, elsajátítani a megfelelő eszközhasználatot.
….és arról, mire jó mindez
A lényeg a felszabadult fantázia és az anyagokhoz való viszony, az önkifejezés szabadsága, ami nem csak az alkotásban, hanem az életben is fontos. A világhoz való viszonyunk attól is függ, mit látunk meg belőle, hogyan bánunk a környezetünkben levő anyagokkal. Barátságosak e azok a számunkra, befolyásolhatjuk, alakíthatjuk e a körülöttünk levő világot. Ha megismerjük és tiszteljük a természeti és az épített környezetet, kinyílik számunkra a világ és könnyebben megtaláljuk a helyünket benne.
Az óvodás és a kisiskolás korú gyerekek között sokan küzdenek olyan problémákkal (figyelemzavar, mozgáskoordináció, hiperaktivitás, stb.) melyek leküzdésében fontos szerep jut a művészet terápiás hatásának. Mint ahogy a természet közelsége, az anyagokkal való bánásmód is segít olyan területek fejlesztésében, amelyek el vannak hanyagolva, nincsenek felfedezve, kihasználva. A kisgyerekek rengeteg elvárással kerülnek szembe, amikor kikerülnek az otthonukból, hogy ne legyenek túlterheltek, frusztráltak, fáradtak, a rajzórákon szeretnénk elkerülni a „különóra” hangulatot. Az alkotás összpontosítást, energiát igényel, sok türelmet és odafigyelést, de csak akkor tölt fel, ha a benne lévő játékosság marad az első helyen. Célunk, hogy a gyerekek felfedezzék a művészet jótékony hatását, felszabadítsák magukban a kreatív energiákat, és önállóan tudják használni azt.
Művészettörténet
Ovisok, kisiskolások számára a „művészettörténet oktatás” csak játékos, mondhatni szerepjátékos formában érdekes. A tábori és az otthoni tapasztalataim szerint egy művészeti album közös végiglapozgatása, a meseolvasáshoz, vagy a közös képeskönyv nézegetéshez hasonlóan hatalmas élmény a kisgyerekek számára. A legtöbb művészeti könyv, illetve különféle népekkel és korokkal foglalkozó album nem válogat, tehát fontos, hogy csak olyan képeket mutassak a gyerekeknek, amelyekhez megfelelő magyarázatot is tudok fűzni. A legtöbb, gyerekeknek készült ismeretterjesztő sorozatban szerencsére csak elvétve találunk nagyon véres, vagy naturális képeket, mondjuk egy azték áldozati rítusról, mert ezek kifejezetten gyerekeknek készültek. Gyerekkoromban –képzőművész családban élve – rengeteg időt töltöttem antikváriumban vásárolt National Geographic magazinok tanulmányozásával, illetve művészeti albumok nézegetésével, amikben sokszor félelmetes, vagy érthetetlen képekre bukkantam, de ezeket –irányítottan- könnyű kiszűrni. Varázslatos élmény még egy négyéves számára is, amikor együtt átnézünk egy a régi japán, vagy egyiptomi művészetről szóló könyvet, s miután kellőképpen beleéltük magunkat az adott kor és kultúra világába, magunk is készíthetünk olyan tárgyakat, amilyeneket láttunk. A táborban pedig, ahol akár egy egész hetet is szentelünk egy kultúrának, az adott nép bőrébe is lehet bújni. Egy japán, vagy indián tábori hét végére rengeteg apróság lerakódik a nebulók fejében, amit nem feltétlenül használ a mindennapokban, de beépül a tudáskészletébe és gazdagítja azt.
Hagyományok
A művészeti hagyományok minden népnek a legősibb értékei közé tartoznak, amik olykor feledésbe merülnek, aztán ismét előbukkannak. A legjobb, vagy legideálisabb persze talán az, ha sosem tűnnek el, és mindig tudunk alakítani rajtuk, hozzájuk tenni és táplálkozni belőle. Saját és más népek kultúráját megismerve és tanulmányozva olyan ismereteket is szerezhetünk, amelyek segítenek megérteni a világban most is zajló folyamatokat.
Munka
A gyerekekkel való munka során tapasztaltak szerint kialakítottam magamnak néhány pedagógiai elvet, amit a táborban, a rajzórákon, és egyáltalán, az „életben” fontosnak tartok. (a magam számára is.)
– Hagyd, hogy úgy csinálja a gyerek, ahogy ő szeretné. Ez nem jelenti, hogy hagyd, hogy helytelenül használja az eszközöket, de ha már ura a kezében lévő ceruzának, krétának, vagy bármilyen anyagnak, kerüld el a sémákat. Ne akard, hogy ugyanazt rajzolja, amit te, vagy amit a többiek. Rajzolja, készítse el a dolgot úgy, ahogy azt ő a legjobbnak érzi.
– Ne csináld meg helyette. Lehet, hogy az első királylány, tigris, vagy lovas huszár iszonyú girbegurba lesz, az első agyagtálka teljesen szétcsúszik, de ha megcsinálod neki, akkor nem küzd meg az anyagokkal, nem lesz sikerélménye és elveszti az élményt, amit a lassú folyamat kínál, amely során létrejön az alkotás, amit egyedül ő készített el.
– Ne mondd neki, hogy ügyetlen, és a többiek ügyesek. A többiek esetleg csak egy kicsit türelmesebbek, mint ő. Fontos, hogy a gyerekek rájöjjenek, a jó munkához idő kell. Türelmesnek kell lennie. Ez nem olyan, mint egy mese a tévében. Ahhoz, hogy a papíron életre keljen a mesefigura, bizony el kell vele bíbelődni néhány percig. Amikor rájön, hogy alkotás közben megszűnik az idő, máris sikerült átadni neki a lényeget.
– Hagyd, hogy telerajzoljon száz lapot irkafirkákkal. Nincs jogunk eldönteni, hogy neki melyik firka az, ami már hasonlít arra, amit ő először elképzelt magának. Ha az óra végén összegyúrja a kis agyaglovat, amit készített, nem baj. Nem az ötéves tervet kell teljesítenünk, hanem azt szeretnénk, hogy jól érezze magát. Lehet, hogy a következő lovacska már tetszeni fog neki, és az majd megmarad az utókor számára. Hadd fejlődjön a saját tempójában, hadd gyakoroljon kedvére. A művészet teljesítmény, de nem elvárás.
– Mielőtt kiállítást rendezünk a művekből, zsűriztessük le a munkákat a gyerekekkel Ők döntsék el, mely munkáikat tartják érdemesnek arra, hogy a nagyközönség elé álljanak vele. Érezzék, hogy mi nemcsak a műveiket, őket is tiszteletben tartjuk. Rengeteg szabály veszi körül őket. A művészetben legyen minél nagyobb mozgásterük. A gyerekek sokszor egyébként is hajlanak rá, hogy elfogadják a velük együtt munkálkodó felnőtt döntését, tehát a véleményünk elmondása fontos, de a végső döntés maradjon az övé.
– Kapcsolódhatunk az őket éppen foglalkoztató dolgokhoz, illetve a már kitalált témát lehet kötni ehhez. Példa iegy korábbi táborunk „kalóz” tematikájú hete. Itt volt egy feladat, amikor a megtalált „kincsekből” (aranyszínre fújt pléh evőeszközök, és különböző talált tárgyak, furcsa formájú vasdarabok, alkatrészek) szobrot kellett készíteni, hogy kijussunk a lakatlan szigetről. Miután a kincskereséshez térkép is tartozott, az egyébként is erre „hajlamos” néhány gyerkő boldogan vetette rá magát a térképkészítésre. Ebbe belefeledkezve rengeteg szépen kidolgozott térkép készült el, miközben a többiek vicces figurákat, alakzatokat készítettek a kincsből. Az egyik kisfiúról pedig kiderült, hogy nagyon jó érzéke van a szerkezetek tervezéséhez. Ő tehát nem szobrokat, hanem kis, mechanikus robotokat hozott létre a rendelkezésre álló csillogó fém kacatokból. Így egy feladat megoldása alatt több irányba is elindultunk, végül pedig mindenki büszke lehetett arra, amit készített.
A kommersz mindig ott lapul a háttérben, de ez még talán nem a világvége… Van olyan pedagógiai irányzat, ami óvja a gyerekeket a nem „kézműves”, bolti játékoktól, legyen az műanyag autó, Barbie baba, póni, Hello Kitty, vagy egyéb „konzum”tárgy. Az elméletük érthető, képzőművész szemmel azonban az álláspontom mégis megengedő. Egyrészt nem gondolom, hogy ki tudunk szakadni a való világból, vagy ha még ez sikerül is, az izoláltság nem feltétlenül hasznos. Másrészt pedig azzal, hogy ízlés rendőrséget állítok fel, talán a kelleténél sokkal szigorúbb döntést hozok, mint amennyire a probléma – a konzumtárgyak uralma a gyerekek felett – valós. A gyerekek rugalmasak, és sokkal kevésbé befolyásolhatók, ha elég sokféle inger veszi körül őket, azaz van választási lehetőségük. A művészeti képzés egyik feladata ennek a közegnek a megteremtése.
Végül pedig: Vissza a természetbe!
Fontosnak tartom, hogy a táborokban a természetjárás, megfigyelés, kalandozás legalább akkora szerepet kapjon, mint az alkotás. Biztos vagyok benne, hogy a kreativitás egyik alapja az, amikor a természetben található alapanyagok számolatlanul vesznek körül minket. A fantázia megmozgatására tökéletes egy „üres” rét, egy zegzugos kert, vagy erdő. Egyik kedvenc élményem egyik indián táborunkhoz kapcsolódik. Itt a hét utolsó napjára elkészültek a sátrak, a gyerekek négy csapatot alkotva berendezték a maguk kis faluját a kertben. Minden sátrat önállóan díszítettek, festettek ki és rendeztek be. (dicséretes, hogy a „tábori kutya” is kapott egy külön sátrat az indiánoktól..) Indultam, hogy megörökítsem a kis falut. Közeledve a táborhelyhez egy bokor mögül távoli képeket szerettem volna készíteni először a helyszínről. A teleobjektívbe pillantva azonban egészen belefeledkeztem a gyerekek tevékenykedésébe, akik mezítláb, átszellemült arccal serénykedtek. Volt, aki a sátorban sepregetett, volt, aki az íját, dárdáját javítgatta. Voltak, akik kövekből csinos kis tűzhelyeket készítettek a sátrak előtt. Mások rajzolgattak a homokba, vagy gyöngyöket fűztek egymás hajába, tolldíszeket, hajpántokat igazgattak egymáson. (A legkisebbek alig múltak három évesek!) A totemoszlopon vidáman vigyorogtak a „törzs” által kartonból készített állatfigurák. Egészen olyan volt a látvány, mintha egy őserdei falu lakóit figyelném meg. A gyerekeknek nem kellett semmiféle különösebb elfoglaltság, inspiráció, feladat. Elvoltak a maguk kis világában, amit egy hét alatt közösen raktunk össze. Amilyen elégedettnek tűntek, annyira meghatott voltam én: néhány egyszerű ötlettel sikerült indián falut varázsolnunk, ahol a gyerekek megtapasztalhatták az alkotás és a szabadság és a közösséghez tartozás, az együttműködés élményét.
A 2013 as Ceredi Nemzetközi Művésztelep témája a KERT volt. A cereden található rengeteg burjánzó kert közül én a temetőkertet választottam. Ide küldtem fényképezkedni Gyökér Emberkét, aki a halottak gondnoka, őrző védő démona, segít átjutni a kóborló lelkeknek a megnyugvást jelentő égi szférákba. Földi életünkben is sok apró lény van a segítségünkre, a halál sem feltétlenül rémisztő, magasztos kategória. A ceredi temetőkert ezt a nyugalmas, természetközeli állapotot sugározza, amiben az elmúlás, – Gyökér Emberkék segítségével – fájdalommentes, békés élmény. Az emlékek úgy kóborognak itt, mint a naptól kitikkadt galambok, mint a ceredi kánikulában fel alá sertepertélő, kerteket keresgélő festők, koncept művészek, fotósok és szobrászok – a helyiek legnagyobb örömére, mert így a hőgutával fenyegető uborkaszezon is megtelik élettel, pezsgéssel, a temetőtől a libafarmon át egészen a parókia rózsalugasáig.
Muki minden olyan lény, amely megbújik a sötétben, mesék, mítoszok, legendák barlangjaiban.
Nem állat és nem ember. Donnie Darko álarcos nyuszija, és a Mulholland Drive csak pillanatra látott, elmosódott szörny feje is ebből a fajtából való.
Ami filmben konkrét, az a fejünkben néha csak elillanó álomkép. Gyerekkorban furcsa, torz fejnek tűnhet egy álarcos szilveszterező, vagy jelmezbáli alak. Csuklyás rémnek a szállodába hazatérő síelő, aki a hóvihar miatt burkolta magát sálba, sapkába. Cirkuszi plakátról, bolti reklámról, egy képeslap borítójáról, tévéképernyőről is bólinthat felénk valami oda nem illő, groteszk figura.
Nagyanyák, nagyapák mesélnek róla, hogy elvegyék a kedvedet az erdőben kószálástól.
Kis galériánkban néhány nyári skiccet láthattok a Mukiról. Az olykor testet öltő, olykor köszönés nélkül elillanó rémalakról.
Anyák napja
Mi különbözteti meg az „elfeledett szerzőt” a rejtőzködőtől? Az, hogy kik és mikor kísérlik megidézni, újra a színpadra vonszolni őket. Nehéz kenyér a művészet manageré, nem kevésbé a művészé magáé.
Anyukám, Szabó Éva Rebeka (1944 – 2003) igazán nem volt jó művészet manager, sőt. Ellenben tehetséges, nagyon lelkes és odaadó művész volt. Ám rejtőzködő karaktere, kissé mizantróp hozzáállása mára az „elfeledett szerzők” közé száműzte. Munkái mégis összefüggő, olvasható életművet adnak ki. Mivel ezen a weboldalon nélküle szerepelünk, legyen az övé az első bejegyzés.
Sajnáljuk, hogy a zászlók, furcsa bogarak, kövek, maszkok és varrott képek úgy pihennek a raktáron, mint a kínai agyaghadsereg. Itt látható munkái adjanak ízelítőt a lírai absztrakt egy igazán izgalmas gyűjteményéből, melyek a női lélek kendőzetlen, talán túlságosan is őszinte megnyilvánulásai.