Mióta lovagolok, több nyers és belovagolt, de képzetlen ló került a „kezeim közé”.
Az egyik legnagyobb kihívást az jelenti a számomra, hogyan váljanak értő munkatárssá ezek a jószágok, hogy biztonsággal ülhessünk rajtuk, gyerekeket, kezdőket is lehessen tanítani velük, terepre járhassunk velük, és ők maguk is jól érezzék magukat, ne tárgyként kezeljük őket, hanem partnerként.
A westerntől a funkcionális lovaglásig vezetett az utam, ami voltaképp nem igényel zablát, inkább
teljesen konkrét, értő és érzékeny kommunikációt az állattal.
Tapasztalatom alapján, ha a ló figyel, bízik bennem, elfogad vezetőnek, akkor minden különösebb nehézség nélkül teszi a dolgát, amit mi, emberek a lehető legtermészetesebb módon, éppen hogy automatikusan elvárnánk tőle.
Mindehhez azonban nekünk kell változni, s nem neki,- hiszen mi szeretnénk belépni az ő világába, ő teljes nyugalommal elfogadna minket a legelőn, de nem füttyentene vígan, hogy ugyan pattanjunk már a hátára.
A lókiképzés számomra játék, jóga, együttlét és önfeladás, tartás, fegyelem, koncentráció, alázat, határozottság és türelem.
Ezért mindenkinek, aki lovagolni vágyik, azt tanácsolom, hogy töltsön minél több időt lovak között, figyelje meg a viselkedésüket, nem utolsósorban pedig saját magát. A lóhoz való alkalmazkodás elengedhetetlen, ha bármit is szeretnénk tőle, hiszen jókora állatról van szó, aki simán a lábunkra lép, ha nem figyelünk oda, és nekinyom a kerítésnek, ha nem viselkedünk vele lóként, pontosabban nem válunk lovassá, még mielőtt a hátára ülnénk.
E „nagy titkok” alkalmazásával könnyen, illetve minden nehézség könnyed legyőzésével érhetünk el sikert magunk és hátasunk örömére, tiszteletben tartva egymás határait. Ha felkeltette érdeklődésedet ez a módszer, mely tagadhatatlanul western alapokon nyugszik, keress bátran. Minden lóhoz vezet út, az első lépés azonban egy boldog állat. Csak jó tartási körülmények között élő, megfelelő egészségi állapotú, megfelelő szociális körülmények (társlovak) között élő patásokkal van esély a sikerre.