metamor

Hyena Girl

Egyéb

No Comments


Share this post

Szemethy Orsi

Hyena Girl

 

Elkezdtem templomba járni, de Isten pont olyan közönyös irántam, mint mindenki más, a családomat is beleértve, ha nem is gyűlöl annyira.  A templomban senki sem vesz észre, gondolom, a világítás miatt, senki sem szól hozzám, így van alkalmam élvezni, hogy csak közöny vesz körül. Eltartott egy ideig, amíg rájöttem, hogy itt minden analóg (kivéve engem), nem kell írisz szkenner, beléptető kapu, sem chipleolvasó, hanem a pappal kell beszélnem, ha interakcióba akarok kerülni Istennel, mégpedig a gyóntatófülkében, ami azért elég fura, Isten nem tudom, mit szólna, ha látná, így üzennek neki a hívek, egy másik emberen keresztül, egy büdös, sötét, szűk helyiségben izzadva, miközben ő még egy jelképes hologram által sincs láthatóvá téve a hatás kedvéért.

Azt sem látom, vajon mennyire unott a pap arca, mikor nyom el egy ásítást, és ő vajon mit rejteget. Lényegében fölösleges volt a gyónás, mert beszélt hozzám, de a hangja akár felvételről is szólhatott volna, sem megkönnyebbülést, sem feloldozást nem hozott, nem mintha számítottam volna rá. Istentől és az atyától is simán megdögölhetek, de nyilván csak a sértettség beszél belőlem,  amiért nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. A bűnöm nem igazi bűn, talán a hiúság? Senkinek sem lesz gyorsabb a pulzusa, ha végighallgatja.

Anyám szerint ostoba, semmirekellő divatmajom vagyok, vagyis voltam, akivel kicseszett az élet, és ezt csakis magamnak köszönhetem. A dolgaim nem fizikailag, hanem lelkileg tettek tönkre, a jellemem az, ami annyira nem felel meg neki, hogy látni sem akar. Amiért nem akarok felállni ebből a dologból. Vicces, mert tényleg nem tudok, de hagyjuk. Ő nem így érti. A mi családunkban nem lehetnek szörnyszülöttek. Persze vannak, de a külsejük legalább normálisnak mondható.

Igaza van abban, hogy lázadni akartam, és voltam olyan ostoba és gazdag, hogy ezt úgy tehettem meg, ahogy elképzeltem. Buta, fiatal és gazdag gyerekek a világ minden táján elkövetnek hülyeségeket egy adott életszakaszban, még akár hasonlóakat, mint én, de az én esetem különleges. Különlegesen ostoba és maximálisan értelmetlen. Van egy olyan érzésem, hogy az anyám örült neki, amikor végre lett oka, hogy kivágjon a családi testből, hidegen, élesen és könyörtelenül, mint egy daganatot.

Ezzel foglalkozik. Sebész. Rákos daganatokat vagdos ki emberekből, higgadtan, tökéletesen. Elismerem, hogy ő valóban vitte valamire, az első orvos a családban, mindent a maga erejéből ért el, mindenki büszke rá. Imádják. Az apám, a nővérem, a rokonok, az életben maradt paciensek, a kollégái, mindenki. A szeme kék, a mozdulatai megfontoltak, a sminkje, a haja tökéletes.

Sohasem mondta, hogy csúnya vagyok, buta, és tehetségtelen, csak éreztette velem, úgy, ahogy azt csak ő tudja, mármint ha lehetne pillantással ölni, rég halott lennék. Ilyenkor lesznek drogosok, alkoholisták azok a hozzám hasonló szerencsétlenek, akik nem növesztenek elég vastag bőrt ahhoz, hogy elviseljék a családjuk megvetését, ha nem sikerültek olyan tökéletesre, mint az elvárható lett volna.  A nővérem anyám klónja, pont olyan, mint ő, hibátlan,okos, sima és kék szemű. Harmadéves orvostanhallgató. A pasija a transzplantációs központban dolgozik, gazdasági vezető. A szeme nem kék, hanem szürke, de egyébként minden stimmel.

Az én tragédiám az, hogy minden működik: az illegális abortuszklinika, a legális nemváltoztatás, az illegális szervkereskedelem, a hagyományos gyógyászat, az őssejttel támogatott állati szövettel végzett művégtag műtétek, a látás és halláskorrekció kilencven év felett, a nyomtatott végtag beépítés (ez olcsóbb, mint az előbbi) és bőrátültetés, egyedül az AWH nem, ahol engem csináltak meg annak idején, egészen pontosan négy éve és hét hónapja.

Feltételezem, hogy az eddig említettek összes kombinációja is él, a hadsereg is fejleszt, de én, a világ legnagyobb balekja, már nem juthatok hozzá a megoldáshoz. A pénz az egyik, anyám kapcsolatai a másik, a sima szerencsétlenségem és a testem nem megfelelő reakciói az ok.

Az AWH más volt, mint a múlt évezredben a színes kontaktlencse, a piercing és az élesre reszelt fog, a vérdopping, meg a tetoválás. Az AWH cuccait csak az igazán pénzesek engedhették meg maguknak, akik valami extrát akartak. Az emberek kilencvenkilenc százalékának a ruha, a smink, a haj. A többieknek kell egy tetkó, vagy valami extrább. Felrakatják, aztán leszedetik, megnövesztik, amit levágattak, benövesztik a lyukakat, amiket szúrtak maguknak, aztán felnőnek ők maguk is, és vége. Az AWH-s ügyek komolyabbak. Az idiótáknak találták ki, az olyanoknak, mint én. Lázadj úgy, hogy az anyád szeme tényleg fennakadjon. Hát nekem sikerült.

Tizenhat voltam, amikor először hallottam az AWH-ról, akkor még tényleg csak ugyanolyan divathóbort volt, mint bármi más, és nagyjából egy évig mindenki zebrahajat, és pikkelyt csináltatott, aki eléggé elégedetlen volt magával, volt elég pénze és feltűnési viszketegségben szenvedett. Mivel gyakorlatilag az összes plasztikai műtét, a teljes fogsorcsere és az orrcsont kivétel (egynapos műtét, jössz és mész, altatás nélkül,) már legalább hatvan éve teljesen mindennapos, ezért nyilvánvaló volt, hogy a legálisan végezhető genetikai módosítások lesznek a következő elérhető csomagban. Abból is a viszonylag szelídek, semmi szexuális aberráció, a hirdetett oldalakon legalábbis. Kutyafarkat növeszteni például már a szürke zónához tartozik, a legbanálisabb dolgokat adták el, ez pedig a macskaszem, a hiúz, vagy farkasfül és bármilyen toll, sörény, vagy bunda. Kiegészítésképpen lehetett bionikus művégtagot beépíttetni, amiről másodjára tényleg mindenkinek a szárny ugrik be, na azt mindenféle méretben kilencven centi megengedett fesztávig. Pink, arany, ezüst, stb.

Azt gondolnád, hogy a világ legjobb bulija, mivel a géntechnikusok –mint a divatdiktátorok régen,- hathónapos lefutással kínálták az összes terméket, a legolcsóbb mondjuk 2000 Euro (egy pár szexi, hegyes antilopfül) fél évig hordod, aztán leesik magától, mint a sebről a var. Pár nap alatt kinő az egész, nem fáj, aztán ha akarod, újracsinálod, ha akarod, hagyod az egészet és elmész kosztümben dolgozni egy irodába, soha senki sem fog megszólni, ha megtudja, hogy tizenévesen gyíkfarkad volt és oroszlánsörényed, esetleg hegyes szarvacskáid. Van róla néhány fotód, mutogathatod az unokáidnak.

Ami miatt nekem egyértelmű volt, az a plusz, ami igazán nem is volt reklámozva. Az érzés. Bármit rendeltél, az nem olyan volt, mint egy ruha, vagy protézis, amiből szintén sokat eladtak, de a fém szarvak és villás nyelvek mégsem adták meg az érzést, mint az AWH termékek. Ezeket érezni is lehetett. A plusz füleket a te akaratod irányította, a bundát önkéntelenül végignyalogattad, akárcsak az állat, ami eredetileg ilyet visel. A papagájtollak közé valódi atkák költöztek, ezt csőr híján a körmeiddel szedegetted ki, a kacsatollat önkéntelenül faggyúval akartad ápolni, anélkül, hogy ez szerepelt volna a használati útmutatóban. Kicsit azzá váltál, amit hordtál.

Valamiért az AWH mégsem lett az új évezred legmenőbb üzlete, méghozzá prózai okokból. Tíz év konkrét szárnyalás után a kezelés tizennégy esetben halállal, néhány száz esetben maradandó károsodással, illetve élethosszig tartó deformitással és nemzőképtelenséggel, járt, a tragikus esetek egy éven belül jelentkeztek, mire bárki észbe kaphatott volna, becsődölt az egész, betiltották, és eltörölték a Föld színéről. Az öröm, hogy végre tényleg mások lehetünk, elillant, a dark weben fellelhető kezelések pedig maradtak azoknak, akik a többi olyan szolgáltatást is igénybe veszik, amelyekért szerencsés esetben lecsuknak.

A tiniknek, amilyen én is voltam, – így a rémisztően unalmas és ósdi önkifejezési módoknál kellett maradniuk, valamint bebizonyosodott anyám mondása, miszerint a divat csak pénzlehúzás, ahhoz, hogy megtaláld önmagad, hosszú, spirituális út vezet, az önismeretet nem pótolja egy ügyes frizura, vagy egy smaragdzöld kontaktlencse. Nem beszélve arról, amit az AWH-nál csináltak, hiszen az nemcsak erkölcstelen, de az egészségre is ártalmas. Így már semmi nem lesz belőled. Nem tudta, mert nem érdekelte, hogy én nemcsak a külsőre vágytam. Lehet, hogy azért indult be nálam is az amortizáció, mert rájöttem, az állatok tényleg szeretnek. Nem úgy, mint az anyám.

Egy ideig azt lehetett gondolni, hogy én leszek a tizenötödik haláleset, ami nyilván mindenkinek jobb lett volna, de én sejtettem, hogy nem így lesz, amikor izzadtan feküdtem a kórházban, akkor még a VIP osztályon, mert anyám egy hónapig bízott benne, hogy rendbe hoznak. Sosem volt türelmes, a betegeivel is valahogy olyan keményen bánt mindig, nem hagyott időt nekik kétségbeesni, a daganataikat gyors precizitással távolította el, mint egy szamuráj. A könyörtelenség itt bejött, soha olyan sikeres klasszikus sebész nem volt a géntechnológia korában, mint ő. A daganatok elkotródtak, beletoccsantak a fémtálakba, ahová anyám hajította őket, szétfolytak és elvéreztek. Sajnálatos módon, velem sebészi értelemben már nem lehetett mit kezdeni. Addigra mindkét lábamat levágták, a művégtagok beültetése a távoli jövőbe úszott el, mivel a szövetek fellazultak, a kidobtak mindent, legyen az emberi, állati, mesterségesen növesztett, vagy egyszerű, régimódi szénszálas protézis. A hiénasörényem és a fülek vicces módon megmaradtak, az arcom sem a régi, a szagomról nem is beszélve, hiába telt el a kezelés óta már négy év. Az orvosok ezekhez nem nyúlnak hozzá, attól félnek, hogy rosszul reagál a szervezetem, és kezelést sem adnak, hallottam, amikor azt mondták anyámnak, hogy „felborult a szervezet egyensúlya”, – ó, még jó, hogy felborult!! – mivel a AWH cuccaira nincs klasszikus értelemben vett kísérleti kontrolltechnika, nem akartak ők lenni a kéz, amelyik végleg elvágja a nyakam.

Hallottam azt is, amikor a nővérek arról beszéltek, hogy a mai gyerekek a lelküket is eladnák, hogy különlegesek legyenek, hogy népszerűekké váljanak és szeressék őket. De mivel nem a zárt osztályon voltunk, még azt a dühöt, vagy szánalmat sem kaphattam, amit az öngyilkosok. Eleve olyan voltál, mint egy torzszülött. Ezt mondta a nővérem, amikor bekerültem, persze nem hallotta senki, én meg csak sikoltoztam. Úgysem hitte volna el nekem senki, hogy ilyet mond. Akkor kezdett már deformálódni a lábam, nem tudom, egészséges hiénavégtagokká fejlődnek volna e, nem akarták megvárni ugyanis, amíg teljesen átalakulok. Hiába üvöltöttem, hogy hagyják meg őket. A műtét eredményeképp a hiénaság blokkolt, a helyét rothadás vette át. Az amputáció segített, de a csonkok vége nem egészséges. Én nem bánnám, ha meghalnék. Nekem jó lett volna úgy is. Most élhetnék valami rezervátumban.

Az utolsó dolog, amit anyámtól kaptam, a kerekesszék, amiben most is ülök. Sem apám sem a nővérem nem látogattak, pedig még három hónapig bent voltam, anyám is csak a gépen hívott, és bele sem nézett a kamerába, de gondolom, azért akart így beszélni, hogy én azért lássam az arcát, és semmiképpen ne felejtsem el.

Mintha nem is lettem volna. Úgy eltűntem. A kerekesszék elég jó, van rajta minden olyan funkció, ami egy mai csúcstermékben lehet. A templomlépcsőn szinte siklik felfele, semmi hangja sincs. A fejemen lévő szemüvegben vannak a pontok, amivel irányítom, ami kifejezetten előnyös, pedig sem béna, sem vak nem vagyok, de legalább eltakarja az arcomat.

A gyóntatófülkében levettem, azt hittem, a pap majd a szemembe akar nézni, de tévedtem. Egyrészt olyan sötét van, hogy nem látom, mit csinál, hova néz, másrészt a kettőnket elválasztó rács is annyira sűrű, hogy az alakját is alig tudom kivenni. A hangja annyira unott, hogy elképzelni sem tudom, kíváncsi lenne e rám, vagy bárkire. Addig fogok járni ide, amíg meg nem hallom Isten hangját. Biztosan létezik, hiszen annyira szép, ártatlan és bűntelen jószágokat teremt, amilyen az állat. Nekem ne mondja senki, hogy egy hiéna gonosz lehet. Azt hiszi mindenki, azért mentem az AWH-hoz, mert divatos akartam lenni és népszerű, azt akartam, hogy ha már nem vagyok olyan tökéletes, mint a nővérem, akkor legalább felfigyeljenek rám. Hát tévednek. Én akartam átváltozni, örökre. Istennek látnia kell, hogy itt vagyok és arra várok, hogy az összes emberi szó eltűnjön a torkomból, a gondolatok a fejemből, az érzések a szívemből, és csak közömbös, szeretetteljes morgás maradjon utána.

 

Megjelent az Alibi Levegő c. antológiájában 2020.decemberében